Nemzetközi védett iratok
Titkosított osztály
XIII. részleg [belépés engedélyezve, adatok rögzítve]
NASA iratok, I. osztály
Archív 213# dokumentum
Nick Carter naplója, bejegyzések rögzítve
Belépés engedélyezve

Mellékletek:

·         egy (1) darab penna
megjegyzés: hagyományos golyóstoll

·         egy (1) darab szemüveg

·         kettő (2) darab képernyő

megjegyzés: megrepedt
állapot: nem működőképes

·         egy (1) darab orvosi köpeny
állapot: szakadt

·         egy (1) darab levél
megjegyzés: kézzel írt
[megtekintéséhez lépjen a következő szintre]
[jelszó helyes, engedély megadva]
[átvehető a helyettes ügyvezető irodájában]

2087. január 05. (mellesleg talán hétfő)

Minden mese valahogy úgy kezdődik, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy…
Ha ezt a tényt figyelembe vesszük, az enyém úgy kezdődne, hogy egyszer lesz valahol, majdcsak lesz…

A kísérlet kezdeti szakaszai lezárultak és engem hivatalosan is kineveztek programvezetőhelyettes-titkárnak. Vagyis azt csinálom, amit éppen most is: jegyzem, hogy mi történik. (Per pillanat semmi.)

A robot az értékeknek megfelel. Az átültetés sikeres volt. A terem készen áll. Az applikáció befogadható állapotban van.

Ezeket az iratokat senki nem szokta nézni. Csak azért vannak, mert a Terv előírása szerint kell eljárnunk és nem maradhatnak rések a védelemben. A kutatási program főcíme amúgy Tanulmányi Robotika és Elektronikai Előrelépések Hivatalosan Meghatározott Ütemterve.
A lényege, hogy kétévente van egy ember, aki felvállalja, hogy kísérleti alany lesz. Beléültetünk egy merevlemezt, majd megvárjuk, amíg az agy befogadja a mesterséges intelligenciát. Ez az előkészületi fázis. Utána elhelyezzük egy teremben – most éppen a négyes szektorban – és kísérleteket végzünk rajta. Nem hangzik olyan nehezen, mint amilyen. Számtalan váratlan komplikáció léphet fel. Teszem azt, meghibásodik a merevlemez.

A mostani alany Dél-Koreából érkezett. A neve Park Jimin. Könnyedén befogadta a lemezt.

A terem előkészületei befejeződtek. A kapcsolatok épek. Minden a Terv szerint halad. Az alany készen áll.

További intézkedések: 2087. január 06.

2087. január 06.

Az alany a teremben vár felfüggesztve. A zsinórok és kábelek könnyen tartják. Az állapota stabil; szívritmusa egyenletes; légzési gondjai nincsenek.
Megkezdjük a kísérletet.

Az első szimuláció: munkahelyi problémák (reakcióvizsgálat) - orvos szint -

Az első pillanatok zavarosak, de lassan minden kitisztul. [Az alany gondolatai először átláthatatlanok.]
A munkahelyemen állok egy fekete kocsinak dőlve. Mögöttem zajos a város. Az emberek hangosak. Az autók dudálnak, fékeznek. Csikorognak a kerekek. [A rendszer még nem stabil. Hallókészülékek érzékelői a maximumon. Százalék csökkentése. 90. 80. 70. 60. A kapcsolat újra ép.]
Tetőtől talpig feketében vagyok. Talán tavasz lehet, annak is a közepe. A fákon már virágok is megbújnak a levelek között.
Lassan sétálok fel a lépcsőn. Ráérek, nem kell sietnem. A recepción egy nő rámmosolyog, aztán fejével egy ajtó felé int. A nő neve Rachel; ezt a névtáblájáról tudom. Még újnak tűnik. A mozdulatai görcsösek. A mosolya erőltetett.
Az ajtón túl is fehérek a falak, mint a folyosón. Egy ágy van a sarokban, vele szemben egy asztal, előtte egy szék. Az asztalon egy boríték. A címzett: Park JiMin. Értetlenül kinyúlok érte, majd feltépem. [Az alany állapota a feladat kezdeti szakaszaiban stabil. Közbeavatkozás nem szükséges.]
A levél tartalma felkavaróan hat rám. Egy kérvény az. Azonnali elbocsátás. Új recepciós. Új orvosok. Új betegek. Erőltetett mosoly. [Az alany zaklatott. Nyugtató nem szükséges. A reakciót természetesnek tekintjük.]
Idegesen dobom ki a levelet a kukába. Előtte persze széttépem, összegyűröm. A fehér fecnik magányosan fekszenek a kosár alján. A köpenyemet lekapom a fogasról és magammal rántom. Szinte kitörök az ajtón. Végigrohanok a folyosón, beszállok a kocsimba. Magam mellé ejtem a köpenyt. Erősen a gázra lépek. A kocsi kilő a semmibe. Csak feketeséget látok magam előtt. [A kísérlet sikeres. Végső fázis lezárása folyamatban. Következő kísérlet töltődik. A harag kimutatása megtörtént.]

Őszintén szólva, ezt én soha többet nem szeretném megcsinálni. Konkrétan nem szabadna saját tapasztalatokat leírnom, de ezt nem tudom magamban tartani. Még a kísérlet előtt rám kötöttek pár zsinórt. Azt mondták, így könnyebben nyomon követhetem a kísérlet alakulását, mintha a monitorokról nézném. Csak azt hagyták ki a magyarázatból, hogy konkrétan RÁKÖTNEK A MEREVLEMEZRE.

A kísérlet után mindenki kapott öt perc szünetet. Erre az időre lecsatolták rólam azokat a bigyókat. (Én nem értek hozzá. Csak jegyző vagyok.) Minden kísérletre vissza kell csatlakoznom a merevlemezre, de időbe telik, míg megszokom, hogy ott vagyok. Arról nem beszéltek, hogy Jiminnek milyen, mikor én is ott vagyok. Nem igazán érdekli őket.

Az első kísérleti fázis sikeresen lezárult. A mentések megtörténtek. Magasabb rendű felülbírálás folyamatban. A várakozási szakasz harmadik negyedébe léptünk. Előzetes engedély a következő kísérletre megadva.

Az alany készen áll a kísérletre. A szimuláció töltődik. A Kezdésig még három, kettő…

Második szimuláció: fájdalmi tűréshatár – random szint -

Huszonkettő óra tizenöt perc. A karórámról tudom az időt. Onnan néztem le. Az égen felhők sorakoznak. A csillagok megbújnak, a hold elrejtőzik. Valahonnan messziről fegyverek ropogását hallani. [A rendszer működése kifogástalan. A szimuláció megszakítására nem kerül sor. Az érzékelők tökéletesen működnek.]
Terepmintás nadrág van rajtam. Zöldes és szürkés foltoktól káprázik a szemem. A kabátom is hasonló. A pólóm színtiszta feketeség. A nehéz bakancs húzza a lábam.
(Még kiskoromban láttam egy háborús filmet. Apával néztük. Ketten voltunk. Ritkán esett meg, hogy együtt tudtuk tölteni az időnket. A honvédelmi seregnél dolgozott. Folyton szidta a filmeket. A filmeket szidta…) [Egy pillanatnyi vészjelzést észleltünk. A rendszer nem jelez hibát. A szimuláció után kivizsgálásra kerül sor.]
A hátamat nyomja a fegyver. Ahogy futok, neki ütődik. Újra és újra. Fájdalom az izmokban. Futok arra, ahonnan a csatát sejtem. Segítenem kell, ahogyan apám tette. Ahogyan apám tenné.
(Sokat mesélt arról, hogy milyen neki. Kérdeztem is róla, őszintén és szívből. Gyermeki kíváncsisággal ittam magamba minden egyes szavát. Ő volt a példaképem. Ő volt a mindenem. Aztán jött a Vihar…) [A szenzorok szerint egyre több a kiugrás. A vizsgálat elengedhetetlen. A szimuláció félbeszakítására nem kaptunk engedélyt.]
A lábam alatt süllyed a sár. A bakancs nyomai beleivódnak a talajba. Aztán végre odaérek. A zajok elviselhetetlennek tűnnek. Robbannak a gránátok. Az egyik pont mellettem.
(Volt egy rémtörténetünk. A padláson lakott egy szörny. Nem volt neve, és én féltem adni neki, hátha nem nyeri el a tetszését és megharagszik. A történet annyiból állt, hogy nem szabad felmenni a padlásra, mert akkor a szörny nem felejt el, és örökké a nyomodban lesz. Elhittem. Akkor még képes voltam elhinni. Aztán lassan meghaltak körülöttem az emberek. Egyedül maradtam, egy szörnnyel a padláson. Felmentem, mert már nem bírtam magammal. Azt is elképzeltem, hogy ott várnak majd, hogy ott lesz a családom, mert rajtam kívül mind jártak már a padláson. Már beléptek a szörny birodalmába.) [Szimuláció azonnali befejezése elrendelve. Visszaszámlálás indul. Húsz. Tizenkilenc. Tizennyolc. …]
Két oldalról jön az ellenség. Egyikükben felismerem a padláson lakó szörnyet. A másik maga az apám. Fölöttem kezdenek el küzdeni. Közbe szeretnék avatkozni, de képtelen vagyok rá. Aztán felém fordulnak. A szörny fekete szemei a lelkembe hatolnak. Olyan érzés, mintha kitépnének egy darabot a szívemből. Apám mosolyog. Apám csak mosolygott…
(Nem volt a padláson semmi szokatlan. Minden poros volt, de ezen kívül teljesen normális. A falon egy kép lógott. Felismertem rajta apámat. Egy nő állt mellette. Anya? Mögöttük egy sötét árny. Közelebbről nézve inkább viharfelhő. Egy elmosódott fekete folt. Magamat láttam a gonosz szörnyeteg helyében. Akkor rájöttem: a szörny végig a folyosó végén lakott a baloldali szobában.) [… Három. Kettő. Egy. Szimuláció vége. Végső leválasztás megtörtént. Fizikai és mentális sérüléseknek nem látni nyomait. Az érzékelők lenyugodtak.]

Olyan két órája keltem fel. Egyből egy csapat tudós támadt rám, hogy mi történt, de nem igazán emlékeztem. Azt mondtam nekik, hogy nem emlékszem. Frissítették a merevlemezt, és úgy tudom, hogy a szimuláció megismétlésére sem kerül sor.

Kettő-nulla-nulla-egyes kód.
[2001. rendelet. Elrendelte: Terv. Végrehajtja: Nick Carter, vezetőhelyettes-titkár. Program neve: Tanulmányi Robotika és Elektronikai Előrelépések Hivatalosan Meghatározott Ütemterve. Rendelet: (Fájl letöltése folyamatban. Kódok felülírva. Megtekintés engedélyezve. Három. Kettő. Letöltés befejeződött. Megnyitás.)

2087. január 06. 16:21.

Nick Carter
vezetőhelyettes-titkár
NASA
Észak-Amerika, USA, New York állam

Tisztelt Nick Carter!

Ezennel értesítjük Önt, miszerint Önt neveztük ki a Vihar végrendelet ötödik fokozatának végrehajtására.

Értesültünk a szerencsétlen második szimulációról, melyben tudomásunk szerint Ön is megsérülhetett volna. Ezúton is közöljük Önnel, örülünk, hogy sértetlenül átvészelte a balesetet.

A harmadik és negyedik szimuláció végrehajtását engedélyezzük, ha ebben Ön sem talál ellenvetést.

Tisztelettel:

Washington, 2087. január 06.

Robert Taylor
Programvezető-igazgató

[A folytatáshoz kérjük, kattintson a vissza gombra. A fájl töltődik. Az automatikus visszatöltésig: Öt. Négy. Három. Kettő. Egy. Fájl visszatöltve. Adatok mentve. A kódolás visszaállt. Védelem: 100%. Az akta titkosítva. Belépés engedélyezve.]

2087. január 07.

A kivizsgálás megtörtént. Kettes számú tervezet szerinti ellenőrző-programot futtattunk le az alany áramköreiben. Problémát nem észleltünk. A kísérletet folytathatjuk. A visszajelzések megérkeztek. A szimuláció kezdetéig még két óra.

Egy kicsit félek, be kell, hogy valljam. Csak én tudok a kiugrások valódi okairól, és tudom, hogy jelentenem kéne őket, de képtelen vagyok rá. A visszaemlékezések nem normálisak. Azonosulnak a szimulációval, annak hatására válnak ki. Talán még irányítani is képesek a kísérleteket…

Harmadik szimuláció: részletek ismeretlenek

A konyhában állok, körülöttem szaladgálnak a gyerekeim. Kettő kislány, a hajuk vidáman lobog utánuk, ahogy kergetőznek. Mosolyogva kenegetem tovább a szendvicseket, hogy legyen mit vinniük az iskolába. (Ketten voltak. Akkor fogadtuk őket örökbe, mikor véget ért a háború. Újra akartuk kezdeni, és nagyon sok volt az árva…) [A rendszer nem jelez kiugrást. A szimuláció zavartalanul haladhat tovább.]
Két kar fonódik a derekam köré. Csiklandós érzés fut végig a nyakamon. Tudom, hogy a kedvesem áll mögöttem. Fejét a vállamra hajtja, úgy nézelődik tovább. Hátrafordulok és egy puszit adok az arcára. A két lánynak odaadom az uzsonnásdobozt. Intek nekik, ahogy kilépnek az ajtón. (Ők voltak a családom, Nick. Édesek, nem igaz? Feláldoztam volna értük mindent, de végül ők áldozták fel magukat értem. A világ egy kegyetlen hely.) [Carter érzékelői megbolondultak. A vizsgálatokat megkezdtük. A szimuláció eredmény hiányában folytatódik.]
Leszedem az asztalt és nekiállok mosogatni. Elvégzem a teendőket, majd bekapcsolom a gépem, hogy befejezzem a munkámat. (Író voltam. Imádtam a munkámat, ami meglehetősen ritka, ha jobban belegondolsz. Te szereted a munkádat, Nick? Szeretsz bármit is?) [A vészjelző bekapcsolt. Carter állapota veszélyeztetett, diagnózis alátámasztva. A kényszerleállítást megkezdtük.]
(Te szerettél valaha is valakit, Nick?) [A kapcsolat megszakadt.]

A szimuláció után kicsit zavart voltam. Most is zavart vagyok, hogy őszinte legyek. Olyan, mintha az alany kommunikálna velem. Ilyen még soha nem fordult elő…

Az eredmények használhatatlanok, a számítógépek megbolondultak. Az utolsó kísérlet kezdetéig még öt perc. A kutatók kíváncsiak és türelmetlenek, a Terv követelőzik, az alany bírja a terhelést.

Negyedik szimuláció: világvége-effektus; ötös fokozat (Vihar)

Körülöttem minden lángol. Nem tudok elmenekülni. Érzem az égett hús szagát. A könnyek az arcomra száradnak. (Te is érzed, amit én, Nick? Ezt a határtalan ürességet, amit a szívemben hagyott az az apró baleset? Emlékszel, nemigaz, Nick?) [A rendszer lekapcsolódott, a monitorok sötétek, a vonalak süketek. Vészvizsgálatra nincsen lehetőség.]
Fáradtan rogyok le a hűvös fűre, miután kimentettek a házból. A kertben még látszódnak a robbanás nyomai, a pusztítás hatalmas. Zihálok a megerőltetéstől és legszívesebben ordítanék a fájdalomtól. (Én nem tehettem, de te megteheted, Nick! Rajta, mire vársz?! Tedd meg helyettem is!) [Carter folyamatosan sikít. Az orvosok tehetetlenek, a rendszer tehetetlen. A Terv azonnali beavatkozására van szükség.]
A kórházban minden fehér. Az infúzió lustán csöpög, a gépek kitartóan sípolnak. Az étel ízetlen, a tea cukros. A víztől kiszárad a bőröm. Az ápolók próbálnak kedvesek lenni, de nem megy nekik. (Érzéketlenek voltak. Én is az voltam. Ez tett azzá, ami vagyok. Te tettél ezzé, Nick! Azt mondják, a bosszú édes. Én azt mondom, a bosszú az egyetlen kiút.) [A szakemberek megérkeztek, de nem tudnak segíteni. Néhány monitor megrepedt a megerőltetéstől. Próbáljuk újraéleszteni a rendszert.]
A bomba ott pihent a kertben. A gyerekeket beküldtem a házba. Megmondtam nekik, hogy ne jöjjenek ki, amíg azt nem mondom nekik. Ott guggoltál a bomba előtt. Azt mondtad, nem lesz baj. (Megígérted, hogy nem lesz baj, Nick. Megígérted…) A szakértők megérkezése előtt a bomba arrébb dőlt egy picit. Akkor már nem voltál ott. Átmentél a boltba. Már nem is tudom, hogy miért… Egy pillanat volt az egész. Nem tudtam kimenteni a lányokat, Nick. És te soha nem jöttél vissza. Akkor láttalak utoljára. Búcsúzóul megcsókoltál és azt mondtad, rendbe hozol mindent, hogy semmit nem fogunk megbánni. (Visszagondolva már tudom, hogy az búcsú volt. Soha nem is tervezted, hogy visszatérsz, igaz? Visszavártalak. Szerettelek. Te otthagytál meghalni.)

[A rendszer kikapcsolt. A gépek füstölögnek. Carter szívverése megállt, az alany eszméletlen.]

2087. január 08. JELENTÉS

A kísérleti szakasz eredménytelenül és tragikusan zárult. Nick Carter szívroham és súlyos agyi károsodások miatt életét vesztette. Szemtanúk szerint a halál beállta előtt idegrendszeri rendellenességeket állapítottak meg nála.

Az alany koponyájába ültetett merevlemez kiégett, a hibásodás következtében az alany idegrendszere sokkot kapott, a szíve megállt.

A Terv szakértői és orvosai dolgoznak az ügyön. A minták elemzése során nem találtunk semmilyen nyomot, ami elmagyarázhatná, hogy mi történt.

Carter zsebében egy összegyűrt levél volt. A tartalma személyes és szigorúan titkos.
 A nyomozás folyamatban.

----

Jimin,

Soha nem gondoltam volna, hogy veszem a bátorságot és megírom ezt a levelet.  Abban biztos vagyok, hogy soha nem lesz elég erőm átadni neked, de legalább a lelkem könnyebb lesz.
Tudod, hogy van a kertünkben egy bomba. Már régóta rájöttem, viszont nem mondtam el. Hatástalaníthatatlan. Igazán egyedi darab. Bármennyire is félelmetes, valamilyen módon csodálatos, nem igaz? Tökéletes fegyver. Igazán halálos.

Sokáig nehezteltél rám, amiért nem mondtam el, hogy hol dolgozom. Erre is megvolt az okom. Úgy gondolom, hogy ide nyugodtan leírhatom. A NASA háborús kutatási osztályán helyeztek el három éve. Emlékszel, azon a napon nagyon feldobott voltam…
Kaptam egy parancsot, miszerint nem szabad beleavatkoznom a bomba működésébe. Nem szabadott kimentenem titeket, figyeltek. Ha megteszem, végetek lett volna.

Azt mondtam, elmegyek a boltba. Akkor láttalak utoljára. A gyerekektől nem volt lehetőségem elbúcsúzni. Tudod, hogy mennyire imádtam őket. Érezted, hogy téged mennyire szeretlek.
Valószínűleg már soha többé nem foglak látni, de ez a levél emlékül szolgál annak, amit tettem. Nem fogok emlékezni rátok, csak arra, hogy tettem valami rosszat, és ezt örökké bánni fogom. Ez így van rendjén, nem igaz?

A váróban ülök. Mesterséges amnéziára vállalkoztam. Ilyenre is csak én vagyok képes… Most hívnak, remélem, egyszer még látni foglak.

Kérlek, soha ne feledj el. Örökké szeretni foglak.

2085. március 03.